FANDOM


Ez a S.T.A.L.K.E.R. sorozat eseményeinek az idővonala.

Érdekes módon a Build 1935-ben a játékot, 2015. Augusztus 1-jén 16:30-kor kellet volna elkezdeni. A többi build-ben már mindig 2012. Május 1. volt a dátum.


Ismeretlen Szerkesztés

Limansk-ot zárt városként tudósoknak alapították, hogy az emberi elme befolyásolását kutassák a rádióhullámok használatával. A város hamar közismertséget szerzett a szomszédos falvak között.

1981 Szerkesztés

A tudományos központ a Sötét Völgyben lett megépítve.

1986 Szerkesztés

Április 26: Hajnali 1:23 körül a Chernobyl-i Nukleáris Erőmű négyes reaktora felrobbant, nagy sugarú körben veszélyes radioaktív anyagokat kibocsájtva, kényszerítve ezzel a közeli város Pripyat és más települések evakuációját. Ezt az eseményt úgy ismerjük mint a Chernobyl-i katasztrófa. A baleset után, munkások egy csoportját, akiket "Likvidátoroknak" hívtak, a Szovjet Unió felbérelte, hogy építsenek egy szigetelő épületet a megmaradt négyes reaktor köré. Ennek lett a beceneve később a Szarkofág.

1987 Szerkesztés

A jármű gyár az Agropom Kutató Intézet közelében lett felhúzva, olyan járművek építésére, melyek képesek a sugárfertőzött talaj kezelésére és eltávolítására.

1989 Szerkesztés

Elindult a C-Öntudat Projekt, amit tudósok vezettek "A Csoport"-ból. A számos nagy teljesítményű antenna, párosulva egy működő nukleáris erőművel, és az emberek hiánya biztosította a tökéletes körülményeket egy titkos kutatáshoz az emberi hibákhoz rögzítve.

1991 Szerkesztés

December 26: A Szovjet Unió összeomlása. Számos köztársaság szakadt el a Szovjet Uniótól kikiáltva a függetlenségét, rengeteg kutatás szakadt félbe, különösen a pénzügyileg támogatott Szovjet katonai laboroknak a Zónában. Mégis, számos projekt vezető nem volt hajlandó abbahagyni a kutatásaikat és folytatták őket a Nooszférában. Az Ukrán kormány képtelen volt úrrá lenni a helyzeten, részben az esetleges nemzetközi szankcióktól való félelem miatt.

1998 Szerkesztés

Március 6: Egy helyi építkezési vállalkozónak dolgozó mérnökök állítása szerint 6 Térgenerátor van mélyen a zóna közepén. Sok spekuláció szerint, mint az ő állításuk, ezeket bizarr pszichikai tesztekre használták.

1999 Szerkesztés

Február 22: Az ukrán kormányzat fülébe jutnak olyan híresztelések miszerint illegális kutatások folynak a Zóna területén, aminek kapcsán egy hivatalos vizsgálatot rendelnek el. Megvizsgálva a beszámolókat és jelentéseket a titkos földalatti laborokban folyó kutatásokról, a titkosszolgálat kísérletet tesz rá, hogy ellenőrzése alá vonja a Zónában folyó tevékenységeket. Egy jelentés bemutatja O. O. Dobrynin ügynök nyugtalanító hangfelvételeit.

2001 Szerkesztés

A Zóna egyre jobban magára vonja a figyelmet. A szóbeszédek szerint az erőmű körülbelül 10 kilómeteres sugarában fordulnak elő a különös jelenségek. Sokan Pripyat városát tartják a megmagyarázhatatlan erők és lények központjának. Miután egy turistákkal teli busz eltűnik az erőmű környékén a hatóságok lezárják a Zónát.

2003 Szerkesztés

Az Agropom Intézet megkezdi a munkát a Csoportnak, Petr Strizh vezetése alatt.

2005 Szerkesztés

A Zónában levő természetellenes erők szélesebb területre kezdtek el kihatni. Jelentős változásokat jegyeztek fel az időjárásról, mint a hurrikánokat és rengéseket.

2006 Szerkesztés

March 4: Blinding light illuminates the sky high above the Chernobyl Nuclear Power Plant. The incident lasted two full hours before subsiding, with witnesses reporting it disappeared as if power suddenly failed. April 12 14:33 +2 GMT: Just over a month later, the skies are once again lit by intolerably bright light. The clouds evaporated from the sky, followed by a tremendous thunder crash, lasting far longer than normal. After the thunder faded away, there was an ominous silence, followed by a 6.9 Richter earthquake. The glow in the sky continued, spreading over the entire region, while deadly energy disturbances raged through the Zone, making any rescue effort impossible. Subsequent investigation turned up the fact, that the center of the explosion was a kilometer away from the nuclear plant itself, evidently the nuclear fuel dump going up. June 10: The Zone abruptly grows five kilometers bigger after an emission which came to be known as the "Second Disaster". The zone today manifested, with the very laws of science being defied. Most of the military securing the perimeter perished, together with laboratories and their crews. Panic-stricken people from nearby villages were evacuated.

2009 Szerkesztés

September 28: A group of Kiev scientists succeeds in creating a special device for detecting anomalous activity at a distance of up to 10 meters. This winter, an expedition in protective suits and with detectors manages to penetrate the Zone 1 km deep and return without incident or injury.

2010 Szerkesztés

August 17: Expeditions further penetrate the Zone, one locates an abandoned camp of the first "stalker". They also locate first artifacts and observe the emergence of first blowouts.

2011 Szerkesztés

With news of the possibility to survive in the Zone leaked, amateur researchers, marauders and poachers begin to make their way into the zone, soon becoming known as stalkers, seeking artifacts in the dangerous environments. At first ignoring them, the government is soon forced to reevaluate their policies, as artifacts make their way into private hands. According to one of the stalkers in Yantar one of his friends encountered some zombies who muttered what sounded like English, presumably remnants of a foreign tour group that disappeared in the Zone ten years earlier. February 4: The government retaliates against illegal stalkers, during this campaign over 70 are arrested and ten trading posts closed down. Early September: The Second Emission takes place as the Common Consciousness unleashes a massive blowout in order to destroy Strelok, Fang and Ghost as they retreat from the NPP. Faction wars begin when stalkers fight to redefine spheres of influence after the emission. September 10: Clear Sky begins - Scar wakes up after being caught in the aforementioned blowout in the Clear Sky camp. October 25: Inevitably, a skirmish takes place between a military patrol and a stalker group. Both sides suffer serious casualties, the army is authorized to shoot stalkers on sight.

2012 Szerkesztés

May 1, 5:30 +2 GMT: Shadow of Chernobyl begins - Marked One wakes up in Sidorovich's bunker after surviving a death truck crash. May 12 until 25: Captain D. F. Maksimienko investigates the abandoned Agroprom Research Institute, revealing it as a front for The Group. Strelok disables the Brain Scorcher and destroys the C-Consciousness. Operation Fairway is executed by the Ukrainian Government, resulting in massive failure. August 1, 9:00 +2GMT: Call of Pripyat begins - Major Degtyarev is sent into the Zone to investigate the failure of Operation Fairway.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.